Rövid bemutatkozás

Településünkön 1853 óta működik iskola. 1946-tól ide járnak a vonzáskörzethez tartozó kistelepülések általános iskolásai is. Az új iskola 1961-ben készült el, melynek felújítására 2000-ben került sor. Az épület elegáns külsőt s új tetőszerkezetet kapott, felújították a vízvezeték-rendszert, korszerűsítették az elektromos berendezéseket, új tantermeket rendeztek be.

 

Ma az épületben 9 helyiségben folyik a oktatás. 2015 novemberében elkészült az udvari életvitel és SNI foglalkoztató terem/ teljesen felajánlásokból/. Korszerűsítették a nagyméretű udvaron lévő szabadtéri sportpályát. A Települési Önkormányzat 2004-ben felújíttatta a Művelődési Házat is, ahol a téli időszakban megfelelő körülmények között folyhat a sport-oktatás. Itt kapnak helyet az iskola rendszeres képzőművészeti tárlatai, az egyéb kulturális programok, valamint a különböző iskolai és falusi szintű rendezvények. Itt működik a kosárfonó szakkör is, amely nagy népszerűségnek örvend.

Iskolánk a képzőművészet terén immár sok-sok éve aratja az országos és nemzetközi babérokat, számtalan díjjal öregbítve határokon túlnyúló hírnevünket. Ezért is döntött úgy az önkormányzat és az iskolavezetés, hogy 1996-ban egy olyan kiemelkedő festő-óriás nevét vesszük fel, mint Csontváry Kosztka Tivadar.

Névadónk emlékszobra az iskola épületében

Makro környezet

Zalahaláp a Tapolcai medencét körülvevő tanúhegyek északi részén Tapolcától 5 km-re a Haláp hegy lábánál található.

Az itt élő embereknek megélhetést nyújtott a kőbányászat, majd a bánya bezárása után megnőtt a munkanélküliek száma. Az emberek jó része a településről a közeli városba jár dolgozni. A faluban kevés a működő üzem. A ZA-SA Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. a Csavária Kft. mellett az Assmont Steel Hungaria vasszerkezetgyártó Kft. és a Bakonyerdő ZRt. Parkettagyára nyújt megélhetési lehetőséget. A külterületeken régebben jelentős állattenyésztés, növénytermesztés folyt, amely napjainkra csak igen kevés család számára ad megélhetést.

 

Mikro környezet

Az iskola jelenlegi épülete 1961-ben épült. Az előző iskola 1946 óta fogadta a környék falvainak /Sáska, Ódörögd, Kolónia/ felső tagozatos diákjait, majd az ottani iskolák megszűnése után az alsó tagozatos diákokat is. Az iskolának jelenleg 99 tanulója van /2017. okt. 1. adat/. A tanulók közül külterületről jár be 17 tanuló. A rendelkezésünkre álló 9  tanterem mellett 1 számítástechnika terem és 2015-ben életvitel terem is kialakításra került.

0
0
0
s2sdefault